Márciusi Hírek 2009
– Március 15-én 45 fő részvételével iskolánk is részt vett a B-A-Z Megyei Sporthivatal és Természetjáró Szövetség által szervezett Népek Tavasza c. túrán, a Miskolc melletti Bükkben. A rendezvényen mintegy 1100 fő tanuló ünnepelt.
– Március 18-án, szerdán NYÍLT NAPOT tart az iskola 7.45-től, 11.40-ig. Várjuk szeretettel az érdeklődő kedves szülőket intézményünkbe, a fenti időpontban.
– Március 18-án, 10.00-tól úszás vizsga a 2. osztályos tanítványainknak Encsen a Városi Uszodában. Ide is szeretettel hívjuk és várjuk a kedves szülőket.
– Március 21-én az iskolánk tanulói III. Fittness napon vesznek részt a Miskolci Városi Sportcsarnokban . Jelentkezni Juhász Judit tanárnőnél lehet.
– Március 20-31 között a 7. osztályosok részére országos közlekedésbiztonsági vetélkedő házi versenyét rendezzük. Jelentkezni az osztályfőnököknél lehet. A verseny győztese a megyei döntőbe jut Miskolcra, ahol a verseny 04. 17-én 17.00 órakor lesz.
– Iskolánk e tanévben is pályázatot nyújtott be a UMFT TÁMOP 3.1.4 jelű intézkedésére a kompetencia alapú oktatás teljes körű bevezetése érdekében.
– A fenntartó, Halmaj Község pályázatot nyújt be az iskola, óvoda energia racionalizálására, a maximált 20 millió Ft-os értékhatárig. A terv hőszigetelt ablakok kicserélése, fűtés és vizesblokkok renoválása.
– A Diákönkormányzat és az Iskola közös javaslata alapján az intézményünk az alábbi “logó”-t kívánja bevezetni. Ezzel kapcsolatban kérjük szíves észrevételüket.
– Március 17-én 13.00 órakor Szikszón kerül sor a Szikszói Kistérség angol nyelvű körzeti tanulmányi csapat versenyére. Iskolánkat 3 csapat képviseli.